Mi is az 5D?

Talán a negyedik dimenzió, az idő mindenki számára érthető, akár a fizikában járatos, akár a Sci-fi irodalomban. Az ötödik dimenzió már közel sem annyira megfogható, pedig bármilyen üzleti tevékenységet folytat, azt a költség, a pénz nézetéből (is) értékelni kell.
Ennek megfelelően az 5D alatt a költségelemzést értjük, és ennek másik dimenziók szerinti értékelése a beruházás menedzsement egyik fő feladata.
A BIM ajánlásokban számos segítséget kaphatunk a Költségkontrollra, annak strukturájára, a 3D és 4D-vel való összefüggéseire.

Költségkontroll és elszámolás a BIM 5D dimenziója

Megvalósulás elemzés

A STR Vision CPM további moduljaiban már létrejött a költségvetés, árajánlat, illetve ütemeztük a feladatinkat. Ezekután már nincs más feladatunk, mint kövessük a projekttervünket és rögzítsük az adott projekt feladat megvalósulását, állapotát.

  • Ellenőrzési és elszámolási pontokat határozhatunk meg, amelyben akár mobil eszközön is rögzíthetjük az előrehaladást
  • Az előző és mostani vizsgálati pontok között a szoftver automatikusan meghatározza egyes tevékenységek előrehaladását
  • A költségvetésünkben rendelkezünk az adott tétel ár, költség és egyéb díj tételeivel, így adatbázisban állnak rendelkezésünkre a szükséges adatok az elemzéshez
  • Az így kapott információk alapján különféle elemzések készíthetők, mint elmaradás analízis: SPI (Ütemterv teljesítési index) és CPI (költség teljesítési index)

Kipróbálás

Lehetőség van egy 40 napos próba verzió használatára, amely minden szolgáltatást tartalmaz. A szoftver kipróbálásához szükséges ismereteket a forgalmazó K-ép Stúdió biztosítja. Vegye fel velünk a kapcsolatot és egy bemutató során ismertetjük a szoftvert, meghatározzuk azokat a lépéseket, amely által a szoftver használata sikeres lesz.

Riportolás

Építőipari szoftver kölségkeret műszerfal (képernyő)


Meglevő adatok alapján teszőleges riport analizis készíthető. A rendszerrel bárki készíthet új riportot, egy egyszerű varázsló segítségével a meglevő adatokból lehet összerakni lista vagy kereszttáblás lekérdezést.


A lekérdezést grafikonokkal lehet kiegészíteni, így nincs további rendszerre szükség hogy a felhasználó beszámolót készítsen a vezetés, a megrendelő vagy a finanszirozó részére.


Elszámolás

A STR Vision CPM nem egy számlázó, vagy egy pénzügyi rendszer, de a rendszerben levő információk alapján a teljes elszámolás folyamata kezelhető egészen a számlázásig. Elszámolás készülhet belső kimutatásként, alvállakozói teljesítés kontrolljára és a megrendelő felé történő számlázás érdekében.
Ha rögzítésre kerültek a szükséges információk (milyen feladatok készültek el, azok szerződéses, vagy módosított áron kerülnek elszámolásra, milyen tétel nem volt az eredeti költségvetésben), akkor a naprakész információ alapján egy kattintásra előállhat a proforma számla, vagy tetszőleges elszámoló anyag, teljesítés igazolás.